Bemutatkozik Flach Antal csembalóművész, zenetanár
Szülővárosomba visszakerülve, a tanítás mellett különféle korosztályokat megszólító programok megvalósítására kaptam felkéréseket, bennük kiemelt jelentőséget tulajdonítva a zenei ismeretterjesztés változatos formáinak, legyen szó vetítéssel és konferálással egybekötött koncertsorozatokról vagy a hozzájuk kapcsolódó folyóiratcikkekről, tanulmányokról és egyéb kiadványokról. MuzsiKaland, CineMaestro, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Promenád-, Aperitif- és bérletes koncertek konferálása, éves műsorfüzeteinek többszöri társszerkesztése, programjaikban való aktív hangszeres közreműködés, akárcsak a Filharmónia Magyarországgal közös rendezésű felnőtt és ifjúsági hangversenyeken, beleértve azok programszerkesztői és műsorvezetői felkéréseit. Többször voltam szakmai partnere a “Bartók+…” Nemzetközi Operafesztiválnak hangszeres előadóként, életmű-előadások szerkesztő-előadójaként és a Bartók-maraton szervező-közreműködőjeként.
Tizenkét éve tanítok (jelenlegi nevén) a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban, ahol növendékeimmel számos rendhagyó produkciót sikerült megvalósítanunk. A Miskolci BACH-hét, a Miskolci Kamarazenei Nyár és a Magyar Akadémiai Zenei Esték elnevezésű hangversenysorozatok élén elért művészi és pedagógiai munkásságomért 2017-ben, Miskolc város napján Nívó-díjat, a Herman Ottó Múzeumtól 2019-ben Pro Museo-díját kaptam. 2020-tól három évig az MMA művészeti ösztöndíjasaként munkálkodom hazám és városom kulturális örökségén.